Header
Sitemap  |  Imprint  |  Contact

Az egészségügy problémájának bevonása az Európai Unió soros elnökségi programjába

Szerző: Simonyi Gyula

A 2010 januárjától 2011 júniusáig tartó közös spanyol, magyar és belga soros EU elnöksége egyedülálló lehetőséget nyújt arra, hogy a szegénység elleni harc és egyenlőtlenség iránti kötelezettségvállalásban előrelépés történjen. 2010-es év a szegénység elleni küzdelem európai éve lesz, amely egyben az utolsó 5 év kezdetét jelenti a 2000-ben nemzetközileg elfogadott Milleniumi Fejlesztési Céloknak (Millenium Development Goals, MDG). Továbbá ebben az évben kell felülvizsgálni a Pekingi platformot (nemek közti egyenlőségére vonatkozó akcióterv, Beijing Platform for Action) és a Kairói Akcióprogramot (Cairo's Program of Action).


Az egészségre vonatkozó fejlesztési célok végrehajtásához szükséges indikátorok elkeserítő statisztikákat mutatnak a csecsemőhalandóságról és a HIV fertőzések számáról, továbbá ezeken a területen a haladás kevésbé valósul meg. Ezért az egészségi helyzetre vonatkozó céloknak kiemelt figyelmet kell szentelni. Számos tanulmány állítja, hogy a nemzeti egészségügyi stratégia fejlesztése nem feltétlenül vonja maga után a csecsemőhalandóság csökkenését, ha a fejlesztés negatívan érinti az egészségügyi rendszerhez való hozzáférést a leginkább érintett csoportok számára.


Az milleniumi célok elérését gyorsító terv értelmében a folyamatos Európai Uniós segélyezés biztosított.

Az EU-s napirend elismeri, hogy az egészségügyi szektorba való befektetések növelése alapvető hozzájárulás a célok megvalósításához. Ez a hozzájárulás elengedhetetlen, különösen egy olyan időszakban, amikor egy nemrég megjelent rendkívüli jelentés szerint a teljes fejlesztési támogatások aránya 2000 óta nem nőtt a fejlesztési célok és a közép szaharai egészségügyi helyzet ellenére sem.


A globális válsággal a háttérben, a hármas soros elnökségnek fontos szerepe lesz az Európai Unió a globális egészségi helyzet iránti elkötelezettségének. Ezért, a világ legnagyobb adományozó donorját, az Európai Uniót kérjük aktív részvételre és vezető szerepvállalásra.


Továbbá az EU soros elnökségi helye lehetőséget ad Spanyolországnak, Magyarországnak és Belgiumnak, hogy megerősítsék pozíciójukat az európai és nemzetközi közösségben. Mivel sürgős cselekvésre van szükség, és a cselekvés nem halasztható tovább, kormányainkat kérjük, hogy használják ki vezetői szerepüket, hogy célozzák meg a legsürgősebb globális egészségi kihívásokat, leginkább a következőket:


  1. Motiválni kell az EU cselekvési programjának végrehajtását, hogy felgyorsuljon az egészséget érintő fejlesztési célok megvalósulása.

  2. El kell fogadni egy átfogó uniós cselekvési tervet a nemi kérdésről.

  3. Jóvá kell hagyni egy tervet rendkívüli helyzetre, hogy a csecsemőhalandóság száma csökkenjen és javuljon a szexuális és reproduktív egészségügyi ellátás.

  4. Tovább kell folytatni az előző elnökség által támogatott segélyezési tervbe vetett erőfeszítéseket.

  5. Támogatni kell az EU akciótervének végrehajtását az HIV/AIDS, malária és más járványok elleni küzdelemben.

  6. Erősíteni kell a Globális Alap Európai Uniós támogatását a HIV/AIDS, malária és más járványok ellen.

  7. Folytatni kell az európai vezetési gyakorlatot a HIV/AIDS, malária és más járványok témájában.


    A cikket angol nyelven ITT olvashatják

news

Hírlevél



left_down